Luxus Panoráma

Magasan a legjobb!

Hol élnek most a Jóbarátok sztárjai?

2021. június 24. 08:47 - Infinity Budapest

Vannak, akik eleve sosem szállnak le a Jóbarátok rajongó vonatáról, de amióta az HBO pár hete bemutatta a különkiadást, azóta rajongó és nem rajongó is látta már a 17 év utáni nagy találkozásra épülő különkiadást, ami igazán meghatóra sikerült.

A szereplők őszinte öröme és a korábbi díszletekbe való visszacsöppenés komoly érzelmi viharokat váltott ki belőlük és a nézőkből is. Sosem volt kérdés, hogy valaha felélesztik-e a sorozatot és folytatják, mert úgy lett kerek a befejezés, ahogy lett és ők szépen szétszéledtek. Van, akinek a színészi pályafutása töretlenül ívelt felfelé, van, aki tudatosan húzódott vissza és van, aki kevésbé tudatosan, de az élete más irányt vett.

Ami közös az életük alakulásában, hogy a színészet mellett érdekes módon mindegyikőjük sikeres ingatlanbefektető lett. Ennek néztünk utána és emeltük ki egy-egy ingatlanjukat, ahol jelenleg is élnek, vagy legalábbis sok időt töltenek el, hogy egy újabb szemszögből is megismerhessük a mi jó barátainkat.

Jennifer Aniston (Rachel)

A színésznő többször nyilatkozta, hogy szívesen lenne belsőépítész és válása után a Bel Air otthonából megosztott képek lapján kitűnő érzéke van hozzá.

jennifer-aniston-bel-air-haza-ingatlan.jpg

A század közepén, 1965-ben elkészül 8500 négyzetméteres kúriát Jenn 2011-ben vásárolta és kezdte el felújítani saját ízlése szerint. Meleg, barátságos, ugyanakkor karakteres lett a végeredmény tele japán ihletésű design elemekkel.

Anyaghasználatban a fa, kő és bronz a meghatározó. Az „Óvilág találkozik az új világgal”. Ez volt Jenn megközelítése és ezért jó ízléssel megfér egymás mellett a csiszolt beton és a selyemszőnyeg.

jennifer-aniston-former-bel-air-haz-panorama.jpg

Ami még ennél is többet ad az ingatlan értékéhez, hogy a kúria elképesztő kilátással rendelkezik nem csak a Los Angeles-i régióra, hanem az óceánra is, ami igazán ritka adottság és sokat ad az ingatlan értékéhez.

Courteney Cox (Monica)

Mondhatjuk, hogy Monica a való életben sem hazudtolta meg magát, hiszen a kaliforniai Malibu tengerparton található otthona egyszerű, modern és természetesen mindennek meg van a helye. Világos színek uralják a tereket, ahol azért az ikonikus lila szín is minimálisan megjelenik.

courteney-cox-haza.jpg

Talán nem meglepő, hogy a ház szinte minden pontjáról varázslatos kilátás nyílik az óceánra.

courteney-cox-haza-panorama.jpg

Lisa Kudrow (Phoebe)

Lisa elegáns Beverly Hills-i otthona kicsit sem hasonlít ahhoz, amit esetleg bohókás karakteréhez társítanánk.

Nincsenek színes párnák és gyöngyfüggönyök sem, mivel Lisa a monkróm színvilágot kedveli, ugyanakkor jelenlegi otthonáról nagyon kevés képet oszt meg, így csak a pandémia idején kukkanthattunk be hozzá egy-egy online interjú során.

lisa-kudrow-haza.jpg

Étkezőjében a fekete fa asztal található, amely illeszkedik a fekete szekrényekhez. Fehér bőr étekezőszékek és az asztal felett egy modern, szürke lámpa erősíti a letisztult vonalat.

David Schwimmer (Ross)

Ross Gellerként egy szerény legénylakásban lakott, ám a való életben az összes otthona irigylésre méltó. Korábban Hollywodban és Los Angelesben élt. Most feleségével és lányukkal New Yorkban.

Mi mégis a Chicago szívében található rendkívül menő tetőtéri lakásra hívnánk fel a figyelmet, aminek a leghosszabb ideig volt a tulajdonosa. Végül ezt a lakás 2020 februárjában jelentős nyereséget bezsebelve 965.000 dollárét adta el.

david-schwimmer-panoramas-haza.jpg

Ez a tetőtéri lakás egy történelmi épület ötödik emelten található Chicago belvárosában, a West Side negyedben, mely a loft-ipari stílusáról híres. Tökéletesen letisztult, óriási üvegablakokkal és mennyezettel rendelkező lakás rengeteg termesztés fényt kap, valamint az egész városra kiterjedő kilátást.

david-schwimmer-panoramas-haza-1.jpg

Tágas, nyitott elrendezés, ahol minden szoba szinte „átfolyik” egymásba. Fa, beton és tégla emeli ki ezt a sokak számára ridegnek tűnő stílust. A szabadon álló csövek és tartógerendák csak tovább fokozzák a loft lakás jellegét.

Teljesen megértjük, hogy Schwimmer miért vált meg 20 év után olyan nehezen ettől a lakástól.

Matt LeBlanc (Joey)

Joey Tribbiani minden idők egyik legjobb vígjáték-karaktere lett és híres mondásait a világ minden táján ismerik. Tökéletesen játszotta a sorozatban az olasz amerikait és amikor bepillantást nyerhettünk a 2016-ban eladott, de korábban otthonául szolgált Pacific Palisades rezidenciájába, kétség nem fért hozzá, hogy a való életben is a mediterrán életérzést részesíti előnyben.

A közel 4000 négyzetméteres, kétszintes ház, klasszikus, stukkós homlokzattal és vörös cseréptetővel rendelkezik.

matt-leblancs-haza.jpg

A belső terekben a boltíves megoldások, a látványos fagerendák és kemény fapadló adja meg az alaphangulatot, ami kiegészül pl egy csodás autentikus kandallóval és csempézéssel. Rusztikus, sötét faburkolat jellemzi a napsütötte konyhát is. A színész valószínűleg sok olasz lakomát készített itt.

matt-leblancs-haza-1.jpg

matt-leblancs-haza-3.jpg

Az „Amalfi Rim” mentén, irigylésre méltó helyen áll a ház a Santa Monica-öböl és a hegyek között, ahol a ház összes ablakából akadálytalan kilátás nyílik a kanyonra.

Matthew Perry (Chandler)

A színész amennyire nem tudott mit kezdeni a sorozat utáni színészi karrierjével, annyira az ingatlanbefektetéseivel. Az összes szereplő közül ugyanis ebben a szegmensben ő lett a legsikeresebb. Jó érzékkel vásárolt és adott el egészen lenyűgöző ingatlanokat.

Malibui tengerparti „üvegkalitkájában” töltötte pl. a pandémiás időszakot, ahonnan előszeretettel osztott meg fotókat és valljuk be, hogy valóban igaz lehet, hogy itt bárki más is „könnyedén” átvészelte volna ezen időt.

matthew-perry-haza.jpg

Kalifornia egyik legkeresettebb tengerparti részén található 5500 négyzetméter alapterületű, kétszintes ház négy hálószobával és négy fürdőszobával rendelkezik, valamint házimozival, pezsgőfürdővel és ami az igazi értéket adja, az a közvetlen óceán parti saját, privát rész.

matthew-perry-haza-1.jpg

Minden szobából árad a letisztultság és az egyszerű színvilág, de valljuk be, hogy egy ilyen parádés kilátásról egyébként sem lenne értelme bármivel is elterelni a figyelmet. Perry azonban 2020 augusztusában busás haszonnal váltott és sikerült egy még pazarabb ingatlant találnia A Los Angelesi-i Pacific Palisades lakónegyedében.

matthew-perry-haza2.jpg

matthew-perry-haza-2.jpg

Ezen otthona állítólag jóval szerényebb, de ezt döntse el inkább a kedves olvasó. A modern kis bungalót 6M dollárért vásárolta és 3000 négyzetméter. A padlótól a mennyezetig érő üvegfalak itt is elképesztő kilátást biztosítanak a Csendes-óceánra és a képeket nézegetve talán levonhatjuk a végső konklúziót is, hogy ha panorámás lakást, házat tervezünk vásárolni, akkor a hat jó barát közül Chandler véleményére érdemes a legjobban adni.

Szólj hozzá!

Hová költözött Donald Trump?

2021. május 27. 10:02 - Infinity Budapest

Élet a Fehér Ház után

Donald Trumpról sok minden juthat az ember eszébe. Ő az USA előző elnöke, mérhetetlenül gazdag, stílusa meglehetősen arrogáns – nem csoda, hogy senki nem volt iránta közömbös. Most azonban nem elnökként szerzett érdemei vagy kudarcai, és nem is a viselkedése miatt írunk róla. Érdeklődésünk középpontjában az otthona áll, ezt járjuk kicsit körbe – sajnos, csak virtuálisan.

Senkinek nem okozunk meglepetést azzal, hogy nem mállik a vakolat, hogy a hatalmas vagyonhoz méltón dominál a méret és a csillogás. De gazdag ember és gazdag ember ízlése között is van különbség, s a benne lakók stílusának tükrözése nélkül az otthon csak egy ház. Ezek után lássuk, milyen is Donald Trump ízlése az otthonok terén, talán így bepillantást nyerhetünk a világ egyik legismertebb milliárdosának személyiségébe is.

donald-trump-haza.jpg

A volt elnök jelenlegi otthona Floridában található, Mar-a-Lagóban, ahol rengeteg a pálmafa és mindig süt a nap. Bár kívülről egy nagyon is mainak mondható kúriáról beszélhetünk, a hatalmas birtok, a tengerpart közelsége, az impozáns úszómedence minden szépsége mellett is ízléses, mondhatnánk, a ház leginkább egy modern kastély benyomását kelti. Az épület és a környezet hangulata kedves és nyugodt, első pillanatban egy felkapott filmsztár otthonának tűnik. Persze, bármikor beköltöznénk, unszolni sem kéne. Érthető, hogy Trump is jobban érzi itt magát, mint egy zsúfolt nagyvárosban – különösen azután, hogy távoznia kellett a Fehér Házból.

A házban (amit nyugodtan nevezhetnénk palotának is) 58 hálószoba és 33 fürdőszoba található. Nekünk, hétköznapi embereknek nehezen érthető, miért van szükség ennyi szobára, hacsak nem egy esküvőn, ha sok az ottalvó vendég, bár a pletykák szerint Trumpnak most inkább egy válás van kilátásban.

mar-a-lago-donald-trump-haza.jpg

A lakás fényűző, arisztokratikus légkörű. Az ebédlőben egy 9 méter hosszú étkezőasztal várja a népes és éhes vendégsereget, az elegancia kedvéért márványborítással. Az egész ház a kiváltságosság légkörét árasztja, érezzük, itt nemesek laknak. Hasonló az érzés, amikor egy múzeummá alakított kastélyban vagyunk, s a több évszázados bútorok közé megpróbáljuk elképzelni egy letűnt kor kiválóságait. A különbség az, hogy itt nagyon is élő minden.

donald-trump-haza-florida-etkezo.jpg

Trump ízléséről kijelenthetjük, hogy kifinomult. Bár mindenen látszik a pénz és a hatalom, hogy nem sajnálták sem a pénzt, sem az anyagokat, az egész házból elegancia és valami nehezen meghatározható nyugalom árad. Egy sziget az üvöltöző világban, ahová el lehet vonulni, ahol biztonságban vagyunk.

the-mar-a-lago-donald-trump-haza-panorama.jpg

Ha van elég pénzünk, akár a saját szemünkkel is megnézhetjük a volt elnök otthonát, belül is. Mintegy 59 millió forintot kell leszámolnunk a pénztárnál, s évi négymillió forintnak megfelelő összegért tagságot is szerezhetünk azon kiváltságosok társaságában, akik a villában működő közösségi klub tagjaiként látogathatják az épületet. S hogy egy pillanatra se legyen kétségünk afelől, hol is járunk, a falakon függő számtalan Trump-portré emlékeztet rá minket.

Az már kevésbé volt mesés, ahogyan a volt elnök hozzájutott ehhez a csodás ingatlanhoz. Még a ’80-as években vetett rá szemet, s mivel az akkori tulajdonosok nevetségesnek találták a házért kínált 15 millió dollárt, Trump egy teljesen tisztességesnek nehezen nevezhető megoldáshoz folyamodott. Megvette a szomszédos telket, s megfenyegette az eladástól ódzkodó Post családot, hogy be fogja építeni a környéket, ezáltal elzárja a csodálatos panorámát. Ennek hatására Posték eladták neki a villát. Megértjük, nehezen feldolgozható, ha az ember nem az óceán látványára ébred.

Mindent összevetve, Donald Trump otthonát nézve nem szeretjük meg őt jobban, viszont azt el kell ismernünk, hogy tudja, milyennek kell lennie egy elegáns, finom s mégis ordítóan gazdag háznak. Vagy palotának.

Ne feledje, hogy a luxus panoráma Budapesten is elérhető! 

 

 

INFINITY BUDAPEST - Magasan a legjobb! Kattinson és tudjon meg  többet panorámás lakásainkról!

Szólj hozzá!

Luxus Panoráma Ausztráliában

2019. június 06. 12:21 - Luxus Panoráma

0044444.jpeg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása